Milos Konakov: A rájátszás mindig egy másik műfaj, és nincs könnyű találkozó. Mi is arra készültünk, hogy a ZTE még keményebben fog harcolni, mint tette az első összecsapásunkon. Végül ez történt, azonban volt 21 asszisztunk, és a triplákat is közel ötven százalékkal dobtuk, így számunkra ez a találkozó egy jó meccs lett. Kettő-null az előnyünk, még egy győzelem kell, hogy lezárjuk ezt a párharcot, amiért mindent megteszünk hazai pályán, pénteken. Köszönjük a szurkolóinknak, hogy eljöttek és ilyen hangulatot teremtettek – de Egerszegen mindig jó játszani, mert remek az atmoszféra.
Matthias Zollner: Nem lehet azt mondani, hogy ne próbáltunk volna meg mindent, mert mindent beleadtunk, hogy jobb meccset játsszunk, mint az első találkozón. Erre büszkék lehetünk, de az a realitás, hogy a Falco KC együttese jobb csapat. Több mint hatvan meccset játszott már ebben az összetételben, szerepelt a Bajnokok Ligájában, ahol magas hőfokú mérkőzéseket vívott, és nagyon összeállt. Egy ilyen együttes ellen csak akkor lehet nyerni, ha tökéletes mérkőzést játszol, de a bajnokság vége felé már fáradtak a játékosok is. Megpróbálunk mindent megtenni a következő összecsapáson is, hogy jó eredményt érjünk el.