Találkozz velünk a Bajnokok Terén!

2025-08-13

G

A megszokott helyen a megszokott programokkal készülünk!

A tavalyi évhez hasonlóan újra lehetőséget kaptunk a szervezőktől, hogy a Bajnokok Terén részt vehessünk a Savaria Karneválon (2025.08.22-24.). Csapatunk büszkén hirdeti, hogy a sikeres időszak szerves részei a szurkolóink, akik mindig 6. emberként állnak mellettünk.

A célunk, hogy ne csak hazai meccsnapokon legyünk "része" a szurkolók életének, hanem minél több helyen szeretnénk visszaadni a szurkolóinktól kapott támogatást, bíztatást. A Karneváli Bajnokok Tere éppen ezért egy nagyon jó lehetőség, hogy még szorosabb kapcsolatot tudjunk teremteni a jelenlegi, vagy új szurkolóinkkal.

Délelőttönként kisebb-nagyobb játékokat szervezünk a karneválozóknak. Lesz kosárra dobás, sőt diner "akadálypálya" is. A játékokat önkéntesek fogják vezetni. Délutánonként a Falco-szurkolók találkozhatnak a csapat játékosaival és a stáb tagjaival is. Terveink szerint a Savaria Karnevál alatt minden játékossal lesz lehetőség találkozni.

Szombaton pedig a teljes csapat részt vesz az esti felvonuláson. A Karnevál hétvégéjén kinyit a Falco-Shop is (nyitvatartás: 13:00-19:00), ahol sárga-fekete relikviákat lehet majd vásárolni. Itt hívjuk fel a figyelmet, hogy a 2025/26-ös szezon szurkolói ruháiból is érkezik néhány darab!

Légy aktív, és tedd próbára ügyességedet  a játékokban, és értékes Falco-nyereményeket nyerhetsz!

JÓ LESZ VISSZATÉRNI SOPRONBA, DE MOST FALCO GYŐZELEMÉRT KÜZDÖK!

NÉZD VISSZA PERL ZOLTÁN 1000 PONTJÁNAK LEGSZEBBJEIT! – 15 PERCBE SŰRÍTVE

PERL ZOLTÁN TOVÁBBRA IS A BL MVP LISTÁJÁN!

IRÁNY SOPRON – 3 ÉRDEKESSÉG A SZOMSZÉDVÁRI RANGADÓNK ELŐTT!

NÉZD VISSZA A TEGNAP, AEK ATHÉN ELLENI BL MÉRKŐZÉSÜNK ÖSSZEFOGLALÓJÁT!

TÖRTÉNELMI MÉRFÖLDKŐ: PERL ZOLTÁN ELÉRTE AZ 1000 PONTOT A BAJNOKOK LIGÁJÁBAN!

TÖBB LEHETŐSÉGÜNK IS VOLT, SAJNOS NEM TUDTUNK ÉLNI EZEKKEL….NÉZD MEG TEGNAPI BL MECCSÜNK SAJTÓTÁJÉKOZTATÓJÁT!

Szoros meccsen fájó vereség: Falco – AEK Athén 66-72

EGY NAGYON JÓ CSAPAT ELLEN LÉPHETÜNK PÁLYÁRA!

Injury Report: Tanoh Dez András

AZ AEK ATHÉN MECCS FÉLIDEJÉBEN LESZ AZ SKC ELLENI MÉRKŐZÉSÜNK JEGYÉRTÉKESÍTÉSE!

HOLNAP DEBÜTÁL A FALCO CardZONE

A TAVALYI DÖNTŐS ÉS MVP ÉRKEZIK SZOMBATHELYRE – 3 ÉRDEKESSÉG AZ IDEI AEK ATHÉN-RÓL!

HETI MENET 11.02-08.

NÉZD VISSZA A VASI KLASSZIKUST 4 PERCBEN!

NÉZZ BE A KULISSZÁK MÖGÉ – FALCO ON TOUR (KÖRMEND)

Sárga-feketében a hétköznapokon is – Ismerd meg csapatunk merchandise kínálatát!

SZOMBATON 08:00 ÓRAKOR INDUL AZ AEK ATHÉN ELLENI BAJNOKOK LIGÁJA CSOPORTMÉRKŐZÉSÜNK ONLINE JEGYÉRTÉKESÍTÉSE!

JÓ TÁMADÁSSAL ÉS KONCENTRÁLT JÁTÉKKAL TUDTUNK GYŐZNI – ÉRTÉKELÉSEK TEGNAPRÓL!

Whelan és Váradi szétdobta a hazaiakat: Körmend- Falco 79-105